Az Egyesült Államok legnagyobb sikkasztási botránya: a Franklin-ügy

Televíziós megbízásként indult

1993-ban a Yorkshire Televízió munkatársai az Egyesült Államokba utaztak, hogy dokumentumfilmet készítsenek egy állítólagos pedofil meghallgatás sorozatról. A producer Nick Grey és a rendező Tim Tate az Egyesült Királyságból érkeztek a Nebraska állambeli Omaha városába. A film készítőit az amerikai Discovery Channel finanszírozta.

A riportanyagot először az Egyesült Királyságban és Írországban sugározták volna a Yorkshire Televízió dokumentumfilm sorozata, a „First Tuesday” (1983 – 1993 ) részeként. Ezután a filmet leadták volna az Egyesült Államokban. Az elkészült műsort egyik hivatalos televízió csatorna sem közölte nyilvánosan.

Kalózfelvételként keringett a videó az interneten, amikor is 2014 tavaszán feltételezni véltük, hogy az emberkereskedelem és sikkasztás hátterében más állhat. Több sorozatgyilkossági eset szálait találtuk meg, amelyeket balesetként vagy öngyilkosságként könyveltek el. Jelen cikkünk magyarázatot próbál adni egy közel ötven éves tervezetre. A régi víziót leginkább belső politikai erők formáltak amerikai pedofil üggyé, hogy ne lehessen felismerni a csendben likvidált, valódi áldozatokat és gyilkosaikat.

Miért? Merülhet fel bennünk a kérdés. A válasz bonyolult, és negyven évvel ezelőtt csak egyetlen amerikai férfi feltételezte, hogy a felszín alatt létezik egy nagyobb ügy. A hatalom célja az volt, hogy a fiatal áldozatok megsemmisített életútjából ne tűnjön ki egy szabadalom terve, ami alapjaiban megváltoztatta volna a világ kőolaj kitermelését, és elindította volna az új energiaforrások háború mentes, békés korszakának kezdetét: az emberiség következő 150 évét.

A Yorkshire Televízió csoportja Omaha városában széleskörű hálózat működését fedte fel, amely szervezet az egész országon belül a politikai hatalomnak, valamint az elit rétegnek szolgáltatott gyermekeket prostitúció, drog ügyletek és zsarolás céljából.

A forgatás megkezdését követő évben, 1994-ben a „Conspiracy Of Silence” címmel sugározták volna a műsort az Egyesült Királyságban. Mialatt a filmesek az utolsó vágásokat készítették az első megjelenéshez, a Discovery Channel magyarázat nélkül, érthetetlen módon visszavonta támogatását, és megtérítette a televíziós társaság részére a fél millió dolláros költséget, amibe a dokumentumfilm forgatása került. Hivatalosan soha nem került adásba a felvétel azóta sem.

Lawrence E. King Jr. története: a pedofil politikus

Az 1980-as évek elején Lawrence E. King Jr. testesítette meg a köztudatban az amerikai álmot. A republikánus politikust és multimilliomos üzletembert a legelismertebb afroamerikai sztárként emlegették, akinek a csillaga felfelé ívelt. 1988-ban kampányolt „személyes barátja” George H. W. Bush elnöksége mellett is.

Amiről aztán mégis hírhedt lett, az a 40 000 000 dolláros sikkasztási botránya, és a Franklin gyermek prostitúciós perekben való érintettsége.

A szövetségi ügynökök 1988. november 04-én kutatták át az omahai Franklin Credit Union céget, amely pénzügyi társaságot Lawrence E. King menedzserként üzemeltetett. A hivatali szervek 39,4 millió dolláros hiányt állapítottak meg, és Kinget sikkasztás, összeesküvés, valamint csalás vádjával 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amiből valójában csak 10 évet ült börtönben.

Rusty Nelson, aki annak idején King fotográfusaként dolgozott, azt állította, hogy a férfi országos prostitúciós hálózata gyermekeket kerített és árusított a hatalommal bíró, gazdag rétegnek, zsarolás céljából. Szerinte a szálak elértek egészen az Egyesült Államok titkosszolgálatáig. Nyilatkozatában elmondta, hogy politikai célokat szolgáltak a kompromittáló felvételek, amiken a gyerekeket felnőttek társaságában mutatták, hiszen a fényképek egyesek karrierjének a végét is jelenthették volna. Kapcsolata akkor szűnt meg Kinggel, amikor videó filmek készítésére kapott tőle felkérést.

Megagazdag árvaházak?

Paul Bonacci és Troy Boner – ők ketten Lawrence E. King áldozatai voltak, akik a férfi sátánista és mazochista köreiben a prominens kuncsaftok szexuális igényeinek tettek eleget. Rajtuk kívül akadtak még mások is, hiszen King a kis-, és fiatalkorú gyerekeket Amerika kedvenc adománygyűjtő szervezetéből toborozta, ami nem volt más, mint a „Boys Town Nebraska„. Az egyesületet Edward Joseph Flanagan atya alapította 1917. decemberében, hogy az I. világháború árváinak otthont adjon.

A dokumentumfilm készítői az intézmény egyik korábbi vezetőjét is interjúalanyként szólaltatták meg. Monsignore Hupp pápai káplán szerint a világháború óta sokat változott a társadalom, így a problémák is mások lettek: az idő múlásával szervezetük „otthon nélküli, magára hagyott, elhanyagolt, bántalmazott” fiúkról és lányokról kezdett gondoskodni.

Igencsak jó üzletnek tűnhetett az árvák útjának egyengetése: a riporterek munkájának köszönhetően napvilágot látott az adat, amely szerint az intézmény 500 000 000 dolláros készpénz tartalékkal rendelkezett. Ezzel pedig beírta magát akkoriban a leggazdagabb szervezetek közé, holott a felvételek készültekor csak 500 gyerekről gondoskodtak. A közösség által adományozott összegek az árvaház éves bevételi forrásának csupán egyharmadát tették ki.

Paul Bonacci védőügyvédje, John W. DeCamp fiatalkorában egy kis ideig szintén a Boys Town lakója volt. Az amerikaiak szemében a szervezet sokak által támogatott, jó hírű és tiszteletreméltó helyszín volt, amely évtizedeken keresztül sikeresen segítette a fiatalokat.

Az ügyvéd elsősorban Lawrence E. Kinget tette felelőssé az árvaház megromlott reputációjáért. King a korrupciós ügyleteire és zsarolásra alapozott politikai karrierjéhez egy olyan pénzügyi alapot, kisebb bankot használt fel, amelynek ő volt a menedzsere. Az átlagemberek befizetéseiből fenntartott Nebraska állambeli bank Omaha városában volt megtalálható, Franklin Credit Union néven.

Paul Bonacci és Troy Boner: gyerekprostitúció az 1980-as években, ami érintette a Fehér Házat is

Lawrence E. King 1979-től szoros reklámhirdetési kapcsolatot igyekezett szorgalmazni a Boys Town árvaházzal, így a szervezet több fiatalt küldött King cégéhez dolgozni. Noel Seltzer a vállalat igazgatója szerint King karizmatikus férfi volt (Jeffrey Epsteinről is sokan vélekedtek így, és valójában ő is szexuális bűnelkövetőként élt).

Seltzer elmondta azt is, hogy az árvaháznak több számláját kezelte King cége, illetve a könyvelő részlegük megkülönböztetett figyelemben részesítette ezen számlákat és adatait. Továbbá havonta, vagy két havonta rendszeresen foglalkoztatott a cég egy személyt, aki az árvaháztól érkezett.

King a fiatal gyerekeket drogcsempészethez és szexorgiákhoz használta fel. Paul Bonaccit többször megerőszakolták. Az ő feladata volt többek között a 10 éves, vagy idősebb gyerekek beszervezése az orgiákra és partikra. Barátkozott egy darabig az áldozatokkal, hogy könnyebb legyen őket lépre csalni.

Dokumentumok igazolták, hogy az árvaház személyzete közül többször jelentették a gyanús eseményeket 1996-ban. Az akkori vezetőség, Valentine Peter atyával az élen, belső eljárás keretében kikérdezték a kis-, és fiatalkorúakat. King áldozatai azonban megtagadták az együttműködést.

Carol Stitt, egy állami gondozottakat felügyelő szerv akkori alkalmazottja elmondta, bárminemű visszaélést vagy bántalmazást egy gyermekvédő szervezetnek vagy a helyi hatóságoknak kellett volna jelenteni, a nebraskai gyerekbántalmazási jogszabályoknak megfelelően. Így nem jártak el helyesen azok az illetők, akik az intézmény igazgatóját keresték meg ezzel az üggyel, hiszen a belső feljegyzések és riportok nem minősültek hivatalos nyomozati vagy büntetőjogi anyagnak. Maximum vitát indíthattak el, jogi alapot nem képezhettek, nyilatkozta Stitt.

Öten az ár ellen

Személyes véleményünk szerint a Yorkshire Televízió munkatársai mellett öten végeztek kitűnő munkát a Franklin-ügyben, és lelkiismeretesen támogatták az áldozatokat: John W. DeCamp, Gary Caradori, Karen Ormiston, Carol Stitt és Loran Schmit szenátor. Ők voltak azok, akik foggal-körömmel védték az ügy eszmei értékeit és a kiskorúak jogait.

DeCampet „vitatható” vagy „ellentmondásos” személyiségnek bélyegezték. Caradori és kisfia valószínűleg gyilkosság áldozata lett, amit repülőgép szerencsétlenségnek álcáztak. Stittet és Schmit szenátort pedig megfenyegették. Az ő munkájuk nélkül mi sem tudtuk volna hozzákötni a többi, eltitkolt amerikai áldozat esetét a Franklin-ügyhöz.

1988-ban egy rutinellenőrzés miatt újra figyelmet kapott az árvaházat érintő eset, amit emiatt a nebraskai állami gondozottak felügyeleti szerve kezdett kivizsgálni. A telefonos bejelentésekben, személyes interjúkban, és egyéb adatokban Lawrence E. King neve rendszeresen felmerült a fiatalok ellen elkövetett bántalmazások miatt. Éppen ezért Carol Stitt és munkatársai a hatóságok számára óriási mennyiségű bizonyítékot szolgáltattak, de az ügyben nem történt előrelépés továbbra sem.

Omaha város rendőrsége ugyan elismerte a lehetőségét annak, hogy King valóban bűnös lehet az ellene felhozott vádakat illetően. A vezető beosztásban lévő nyomozójuk, Robert C. Wadman a televíziós stábnak adott interjúban tagadta azt, hogy bizonyítékokat kaptak volna az üggyel kapcsolatban. Az áldozatok közül négy gyerek, egymástól függetlenül, Wadmant nevezte meg szexuális erőszaktevőként.

Carol Stitt számára egyértelmű volt, hogy a pedofil ügyben megvádolt elkövetők kiléte miatt nem került sor nyomozásra, eljárásra és tárgyalásra. A gyerekek által megnevezett férfiak Omaha leggazdagabb szektoraiban fordultak meg. Többen közülük befolyásos üzletemberek, politikusok, újságírók vagy rendőrök voltak. Lawrence E. King mellett egy másik milliárdos üzletember is a tettesek között volt, Alan Baer néven, továbbá az Omaha World-Herald újságírója is, mint Peter Citron.

A szégyenérzet nélküli elkövetők múltját takargató utókor

Gyomorforgató adalékként, miközben ezt az összeállításunkat készítettük, megtaláltuk a Baer család alapítványát öntömjénező életrajzi leírást az omahai egyetem jelenlegi honlapján. Az oldal szerkesztői lehet, hogy átsiklottak a tény felett, miszerint az említett két férfi, King és Baer, tíz éves kisfiúkat erőszakoltak análisan a pedofil partikon, utána pedig prominens személyekkel folytattak diskurzust. Ez állt ugyanis Troy Boner vallomásában, aki látta Kinget ilyen körülmények között. Az egyetem honlapján az áll, hogy Alan Baer feleségének az apja, Ted Miller segített Edward Joseph Flanagan atyának pénzt gyűjteni a Boys Town árvaház megalapításához.

Amiben mi is tendenciát látunk, az az internetes források szisztematikus és folyamatos eltüntetése. A digitalizált újságcikkek még csak-csak előkerülnek, de rengeteg online elérhető, hiteles forrás mára eltűnt. Több olyan gyilkossági esetben jártunk így, amiknek a háttér történetét alátámasztó, helyes, kiterjedt adatokkal begépelt anyagai megszűntek az évek folyamán. Sajnos azért aggasztó ez a hamisítási rendszer, mert egyrészt a megoldható ügyek eredeti motivációs alapjai is megsemmisülhetnek az éterben. Másrészt iszonyatos nagy energiát emészt fel a dokumentációk és hivatkozások újbóli felkutatása és begyűjtése. Mi például harmadik vagy negyedik alkalommal írjuk meg újra a Franklin-ügy összegzését.

Új bizottság, régi vádak

King 10 000 000 dollárt költött ékszerekre, virágokra és magángépekre. Milliárdos üzletember szerepében tetszelgett, a tömeg imádta és éljenezte, az újságok pedig az afroamerikai közösségek megmentőjeként ünnepelték. Luxus életkörülményei azonban mások figyelmét is magára vonták: 1988-ban az FBI átvizsgálta a Franklin Credit Union céget, és Kinget közel 40 000 000 dollár elsikkasztásának a vádja mellett letartóztatták. King homoszexuális, pedofil, gyerekprostitúciós ügyeit azonban elfedték.

Mivel az eltűnt dollármilliók útját vissza kellett követnie a hatóságoknak, így felállítottak egy bizottságot, aminek a tagjai a pénzügyi csalás körülményeit próbálták felderíteni. A szervezet felügyeletéért Loran Schmit szenátor felelt, aki 1988 novemberétől foglalkozott az üggyel.

A nyomok nagyon gyorsan az eredeti vádakhoz vezettek: gyerekek bántalmazásához. Ekkor kezdődtek a fenyegetések, amik ismeretlen telefonhívásokon keresztül zajlottak. A Schmit személyét hívó fél bevallotta: a szálak elérhetnek egészen a republikánus párt csúcsáig, ergo a szenátor jobban jár, ha nem üti bele az orrát a bonyolult történetbe. A szenátor a nyomozással Gary Caradorit, hivatásos kutatót bízta meg.

Caradori volt az, aki a húszas éveikben járó áldozatokat, Troy Bonert, Alisha Owent és Danny Kinget kihallgatta. Részletes bizonyítékokat gyűjtött írásban és videó felvételeket rögzített a tanúvallomásokról. Caradori birtokában voltak olyan fényképek is, amelyek igazolták volna a nebraskai gyerekek állításait. 1990. július 10-én ő, és 8 éves kisfia AJ repülőgép szerencsétlenségben életüket vesztették. Egyedül Caradori aktatáskáját nem találták meg a roncsok között. Egyes források szerint washingtoni politikusokra nézve is terhelő bizonyítékok voltak a nyomozó tulajdonában.

A média közröhej tárgyává tette az áldozatokat

Direkt nem térünk ki a vallomásokból idézhető gyerekbántalmazási történetekre. Paul Bonaccit 8 éves korától zaklatták szexuálisan, Troy Bonert 17 évesen vezette be Alan Baer a felnőttek homoszexuális, pedofil társaságába.

John DeCamp azt tanácsolta Schmit szenátornak, hogy a teljes nyomozati anyagot adja át az FBI-nak. A szervezettől azonban valahogyan kiszivárogtak az információk a sajtóhoz is, az újságírók pedig bűnözőket fabrikáltak az áldozatokból, a hamis tanúzás koholt vádja mellett.

Egy internetes portál szerint Alisha Owen védőügyvédje egy FBI ügynök szeretője volt akkoriban. Más okból kifolyólag a nő később el is állt Owen védelmétől. Tippünk szerint lehet, hogy az ügyvédnő volt sáros a média által gerjesztett hangulatban. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindenki nyakig benne volt a gazdagok érdekeltségi köreiben: a nyárspolgárok élete az őket anyagilag támogató pedofiloktól függött.

Bonernek a kihallgatások alatt egy szavát sem hitte el az FBI. Carol Stitt szerint az Omaha World-Herald újság teljes mértékben szava hihetetlennek állította be a fiatalokat. Nemcsak a város lakói fordultak az áldozatok ellen, de Alisha Owen esetében saját családtagjai is megvádolták azzal a lányt, hogy nem mond igazat. Paul Bonaccit a nyomozást végző Caradorival hozták összefüggésbe, mondván ő tanította be a fiúnak az előre kitervelt szöveget. De Bonacci a való életben csak a rendőrségen adott vallomásai után találkozott először Caradorival.

Robert C. Wadman, aki a tanúk szerint rendőrként szintén fiatalokat erőszakolt, a Yorkshire Televízió munkatársainak adott riportban egyenesen azt állította, hogy az FBI nyomozói szerint az egész ügy csak egy konspiráció, amelynek alapja olyan vádakkal teli, amik nem tartalmaznak igazságot.

Valódi összeesküvés, amit 26 évig homály fedett

Az ügyész Loran Schmit nagyon aggasztónak találta az FBI kihallgatási módszereit. Ahelyett, hogy az áldozatok által megjelölt elkövetők után nyomoztak volna, az FBI inkább a fiatalokat szerette volna megtörni, hogy azok módosítsák a vallomásaikat. Troy Bonert egyenesen megfenyegették, hogy ha kitart a sztorija mellett börtönbe zárják. Az ügynökök sikerrel jártak, Boner visszavonta a vallomását, emiatt megpróbálták felhasználni arra, hogy Owent is ösztönözze a fiú a már elmondottak tagadásában. John W. DeCamp a film során úgy hivatkozott az FBI-ra, mint „az elfedés építészei”.

Caradori és fia, valamint Troy Boner testvérének a halála után a még maradék, kitartó közösséget is sikerült a teljes félelembe és kilátástalanságba löknie a hatóságoknak. Mindenki számára egyértelművé vált az üzenet: ne merjenek tovább nyomozni, saját védelmük és családtagjaik életének érdekében.

Az áldozat Alisha Owen 4 és fél évet töltött börtönben, hamis tanúzás vádja miatt. Három hónappal később a gyerekeket megerőszakoló Lawrence E. King Jr.-t is elítélték. A férfi a végzés miatt 10 évet töltött börtönben sikkasztásért.

John DeCamp a stábnak adott interjú során hangsúlyozta, véleménye szerint sokkal nagyobb ügy húzódott a háttérben, mint ennek a pedofil körnek a leleplezése. Úgy gondolta, hogy az FBI védelme alatt az Egyesült Államok prominens politikusai, legbefolyásosabb emberei állhatnak. Mi is ezen a gondolatmeneten indultunk el, amikor 2014-ben először találkoztunk a kalózfelvétellel, és elkezdtük megvizsgálni az eset körülményeit.

Amerika first ladyje: Allison Beth Krause

1970. május 04-én az Ohio állambeli Kent városának egyetemén történt lövöldözés hírei megrázták az egész országot. Négy fiatal, ártatlan, fegyvertelen áldozat hunyt el a helyszínen a mészárlás következtében. Kilenc másik diákot megsebesítettek. Az Egyesült Államok történelmében ekkor haltak meg először diákok háború ellenes, békés tüntetésen protestálva.

Az áldozatok Allison Beth Krause (19 éves), Jeffrey Glenn Miller (20 éves), Sandra Lee Scheuer (20 éves), és William Knox Schroeder (19 éves) tanulók voltak. Schroeder kivételével mindannyian a helyszínen hunytak el. Nem sokkal a tragédia után, a fiatal fiú sem élte túl a sebesüléseit a közeli kórházban.

A nemzeti gárda 63 lövést adott le 13 másodperc alatt, miközben a tanulók a kambodzsai megszállás ellen tüntettek, mely invázió ténye óriási viták forrását jelentette a politikusoknak. Az amerikai katonák 101-106 méterről nyitottak tüzet saját honfitársaikra. Allisont ekkor lőtték mellkason. Krause édesapja 10 évig harcolt a lány halálát okozó körülmények végett. „Eredményként” a család 15 000 dollár kártérítést kapott Allison életéért cserébe, Ohio államtól.

Soha nem vizsgálták gyilkosságként az ügyet. A véleményünk szerint azonban nem ártana új forrásokkal, más nézőpontból is utána járni az esetnek, különösképpen Allison személyének jelentőségét tanulmányozva.

Feltételezéseink szerint elképzelhető, hogy egy demokrata politikus, Howard Worth Smith érintett volt a cselekmények irányításában vagy kibontakozásában. Jelenleg nem tudjuk Krause halálos ítéletét a férfi személyéhez kötni, annyit azonban sejteni vélünk, hogy a férfi politikai karrierje vége felé, idősebb korában likvidálni próbált egy nőt. Hivatali telefonbeszélgetést gyanítunk a háttérben.

John W. DeCamp a Franklin-ügy kapcsán soha nem említette ezt az egyetemi lövöldözést. Csupán feltételezzük, hogy hallott róla, ahogyan Amerika szerte sztrájk sorozatok törtek ki a felsőoktatási intézményekben, és országos felháborodást keltettek a történtek.

Mégis azt gondoljuk, hogy Allison Krause volt az egyik eltitkolt kulcsfigurája annak az összeesküvés-elméletnek, aminek elemeit DeCamp ásta elő, és az FBI tagjai védtek a nyilvánosságtól.

Eltitkolt királyi vérvonal lenne a meggyilkolt Norma Denise Sahm?

Denise 1987. június 13-án tűnt el Új Mexikóban, Albuquerque városában. Holtestét 1988-ban találták meg, de egészen 2005-ig nem azonosították őt. Édesanyja Judi Sahm 18 éven át kutatta lánya eltűnésének a körülményeit, hol a rendőrséget, a helyi újságírókat, nyomozókat, televíziós csatornákat győzködte, szinte reménytelenül.

Végül mégis az ő állhatatosságának köszönhetően sikerült DNS mintát vennie a rendőrségnek egy név nélküli holttestből. 2003-ban, miután megalakult a régi, lezáratlan aktákkal foglalkozó ügyosztály, a tagjai úgy döntöttek, hogy az eltűnt személyek adatait összevetik az azonosítatlan holtestek maradványaival.

Az FBI laboratóriumi vizsgálatai megállapították, hogy Judi Sahm DNS-e megegyezik az egyik, csak Jane Doe-ként aposztrofált áldozat mintáival. Így hát sikerült összekötni az 1988-as gyilkossági eset eredményeit a Sahm család kutatásával.

Ahogyan próbáltunk már utalni rá, leginkább sorozatgyilkosság áldozatainak véljük Allison Beth Krause-t és Norma Denise Sahm-t. Egyelőre nem tudjuk bizonyítani, de nem tartjuk azt sem kizártnak, hogy esetleg távoli rokonai lettek volna egymásnak.

Ami azonban bennünket is meglepett, hogy a DGO oldalán szintén tárgyalták Sahm ügyét, noha nem olyan összefüggésekben, mint amilyenekben mi tettük. Azonban más laikus íróknak is szemet szúrt a történet, már csak az Albuquerque közelében történt rengeteg bűncselekmény miatt is, amiket West Mesa-gyilkosságokként kezdtek azonosítani a köztudatban.

Katonai múlt, öngyilkos merényletnek álcázott gyilkosság?

Összeállításunk végső állomása Damaszkusz, más néven Sám. 2013. júniusában a magyarországi hírportálok két öngyilkos merénylőről számoltak be. A hírek szerint az al-Mardzsa téren történt robbantás legalább 14 embert ölt meg, 31-et pedig megsebesített. A szíriai rendőrség szerint az egyik merénylő az őrsre is bejutott, emiatt az elhunytak között több rendőr is volt.

A következő idézetet szintén az MTI anyagából vettük:

„Az állami média korábban azt közölte, hogy a pokolgépeket nem öngyilkos robbantók hozták működésbe, hanem üzletek előtt helyezték el azokat. Ellenzéki körökben tartja magát ez a változat is, és független forrásból még nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani, mi történt valójában.”

Nem tudjuk, hogy az általuk közzétett fényképen az öngyilkos merénylők egyike, vagy egy áldozat szerepel-e. Mindenesetre kutatási anyagaink szerint a férfi torzója körülbelül 70%-ban megegyezhet egy vélhetően 1977-ben, Új Mexikóban, Albuquerque-ban született, akár kanadai, amerikai vagy görög származású, gyerekkorában elrabolt férfi személyével.

Oknyomozásunk alapja, hogy a három említett kulcsfigura, Allison Beth Krause, Norma Denise Sahm és az ismeretlen katona olyan előre eltervezett, időben teljesen elcsúsztatott sorozatgyilkosság áldozatai lehettek, aminek az elkövetőiről vagy tervezőiről nincs semmilyen információnk.

Feltételezéseink szerint erre a sorozatgyilkossági profilra kezdett magyarázatot adni John W. DeCamp és társai nyomozati anyaga a Franklin-üggyel kapcsolatban. Azonban a 80-as évek végén és a 90-es évek elején egyszerűen nem állt elegendő információ a rendelkezésükre ahhoz, hogy a pedofil, homoszexuális körök irányultságát madártávlatból figyeljék meg.

Úgy gondoljuk, hogy DeCamp ösztönösen kutatott azért, hogy a huszonkét évvel későbbi áldozatot, az ismeretlen katonát megmentse. A körülbelül 35 éves férfi – akinek a meggyilkolását valószínűleg inkább 2012-ben követték el, a 2013-as damaszkuszi merénylet pedig inkább arra irányult, hogy ezt az adatot elfedje – lehetett DeCamp eredeti célpontja. Őt próbálta tudat alatt, ismeretlenül is védeni a Yorkshire Televízió felvételein, amikor a „nagyobb ügy” jelentőségét nyomatékosította. Az ügyvéd szinte megszállottja volt a gondolatnak, hogy a pedofil és homoszexuális erőszaktevők története csak a jéghegy csúcsa.

1990 körül azonban nem gondolhatta még, hogy a nebraskai eset, más néven Franklin-ügy, az 1970-es ohioi (Allison Beth Krause), az 1987-es új mexikói (Norma Denise Sahm) és a 2012-es (35 éves ismeretlen katona) gyilkosságokkal összefüggésbe hozható lenne.

Az ügyvéd valószínűleg haláláig sem sejtette, hogy az összeesküvéselmélete teljes egészében igazolhatóvá válhat.

Az oknyomozó riportunk eredményei alapján egyelőre úgy gondoljuk, hogy a három áldozat esete szorosan összefüggnek egymással.

FEEDGEEK

Az összeállítás tartalmazza a Yorkshire Televízió stábja által készített film fordítását, újságcikkek (Albuquerque Journal) nyilatkozatait és a saját kutatásaink eredményeit.