Tupac Amaru Shakurra emlékezünk.
Világot formáló művészet
Gyakran eszünkbe jut az Ashanti által énekelt fülbemászó dallam egyik sora: „Pac’s life. Everybody talkin’ ’bout Pac’s life. What do you know about Pac’s life?” Azaz mindenki Tupac életéről beszél, de mit tudnak (ők) róla?
Imádjuk az afro-amerikai zenét, ahogyan a stand-upot is. Kedvencünk Greer Barnes fantasztikus humorista, szeretjük Godfreyt, és az elképesztően tehetséges Josh Jonsont. Annyira elbűvölő és ízléses, hogy nem tudunk betelni Viola Davis és Julius Tennon Los Angeles-i otthonával. Nincs olyan zenei lejátszási listánk, ami ne kanyarodna vissza Drake, Chris Brown és Rihanna ütemeihez, az Instagram kínálta gasztro bejegyzések között pedig követünk nigériai ízvilágot tükröző konyhát is.
Nem tudunk, és nem is szeretnénk versenyezni a külföldi podcastok tartalmával, hír műsorokkal, vagy azokkal, akik személyesen ismerték Tupac Shakurt. A saját elméletünket szeretnénk megosztani az olvasóval egy olyan esetről, amely évek óta foglalkoztat bennünket. Fordított idővonallal kezdünk egyből, hogy realisztikusabb legyen a teóriánk – a valóban megtörtént cselekményt pedig megpróbáljuk elhelyezni nagyobb rendszerekbe, illetve több lépcsőfokból álló stratégiai állomásra bontani. Íme!
A pók hálója
A gyilkos fényes nappal ott járhatott a helyszínen. Egy benzinkútról közelíthette meg az autót, gyalogosan. A Koval Lane és az East Flamingo Road közelében két benzinkút is van, egy Shell és egy ARCO kút, a két útszakasz kereszteződésében pedig jelzőlámpa irányítja a forgalmat. Ha a gyilkosnak Pac volt az első gyilkossága, mint Mark David Chapmannek John Lennon, akkor valószínűleg megpróbálhatta minimálisra szorítani a hibalehetőségek számát, magyarán az elkövető a szeme világára és a saját teste fizikai képességeire próbált hagyatkozni, mert azok valószínűleg nem hagynák cserbe menekülés során.
Egy átlag ember, aki nem rendelkezik valamiféle lőfegyver használati gyakorlattal, vagy nem vett részt kiképzésen, az nem tudja irányítani a stressz és az adrenalin kombinációját, amely az emberi agyban vagy a teljes szervezetben fejti ki a hatását. Egy gyilkosság okozta sokk esetén pedig számítani kell balszerencsés helyzetekkel is, például lefulladhat az autó, vagy ha jár a motor, akkor az utas menekülés közben nekicsapódhat egy villanyoszlopnak. Mivel az „üss vagy fuss” reakció tökéletesen működött az evolúció során, így az elkövető is alapozhatott erre: ha az elméje leblokkol, a „fenyegetettséget” akkor is érezni fogja, ez pedig garancia arra, hogy a lába elvigye egy „biztonságos” közegbe.
A más néven „harcolj vagy menekülj” reakcióként emlegetett „tünetegyüttes” véleményünk szerint egyetlenegy helyen nem működik: a gyermekágyas kismamák esetében. Ők még talán a kicsinyeiket, utódaikat nevelő állatoktól is eltérő mintát képviselnek.
Mit tesz olyan esetben az ember, ha kiszolgáltatott? Számol. Például perceket. Ez szinte a legkisebb mértékegység, aminek a megértéséhez nincs szükségünk emberfeletti képességre, viszont iránytűként szolgálhat olyan helyzetekben, amiknek a kimenetelét nem tudjuk megjósolni vagy befolyásolni, hiszen túl sok benne a nem várt, előre nem látható tényező. Pont emiatt a kontroll nélküliség érzet miatt az emberek ösztönösen ahhoz ragaszkodnak, amit a saját maguk befolyása alá tudnak hajtani: az időhöz.
Talán a gyilkos megszámolta, hogy hány percenként vált a jelzőlámpa pirosra. Ha nem hirtelen felindulásból ölt, akkor szüksége volt egy biztos pontra, amihez igazodhat, ami jelez neki, hogy itt az idő. Ha az elkövető felmérte a terepet, és a biztonsági kamerák is működtek, akkor azok rögzítették az alakját még nappal, jól látható helyen, egy benzinkút kellős közepén.
Amennyiben a gyilkos a saját maga által elképzelt vallási kultúrába illesztette bele Shakur személyét, akkor egy bizonyos agendát hajtott végre, ami csak az ő elméjében létezett. Nem kapott hozzá külső megerősítést, nem voltak támogatói, akik segítették volna az „ügyét”. Talán az elkövető azt gondolta, hogy Tupac Shakur akadálya, gátja annak a „harmonikus” világképnek, amit ő kitalált, és azzal, hogy a személyét kiiktatta, „magasabb célt szolgált”, vagyis mint egy modernkori jótevő, szolgálatba állította önmagát (a gyilkossággal) a köz (nagy közösség = világ) jólétéért. Egy ilyen eshetőség során nem gondolnánk, hogy a faji megkülönböztetés, a bőrszín állhatott volna a cselekedete hátterében, hiszen az elkövető által „működtetett” „jó világ” képébe mindenki beletartozik, etnikai háttértől függetlenül.
Inkább valamilyen más aspektusra gondolnánk, hogy az ingerelte a gyilkost. Szavak, cselekedetek, amikhez Tupac személyét kezdte társítani, például konfliktus, anarchia, rendszer elleni lázadás, trágár beszéd. Lehet, hogy csak az a tény, hogy a rapper csúnyán beszélt, felidegesítette. Mindezek ellenére az ikon, az énekes nem a személyét sértette. Nem személyes támadást intézett Shakur ellen, hanem szinte tárgyiasította a gyilkossága alanyát: mint egy oda nem illő tényezőt, akár egy zavaró sort, kihúzott a listáról.
Ha a feltételezett gyilkosunk meg akarta volna ölni Shakurt, akkor fejbe lőtte volna, mint azt Amszterdamban Peter R. de Vries bűnügyi riporterrel tették.
Több száz éves kollektív emlékezet
Ahogyan a gyilkosság helyszínét vizsgáljuk, túl sok a kézenfekvő szál, ami Tupac múltjára utal. Megnéztük az MTV News 1995-ben készített műsorát, amelyben Tabhita Soren készített riportot a zenésszel (a videó erre a linkre kattintva elérhető a „Tupac on Growing Up Poor, His Rise to Fame & His Future (1995) | MTV News” címmel). Érdekesség vagy sem, nekünk szemet szúrt egy kézmozdulat, amit a rapper akkor ejt, amikor arról faggatják, hogy Kaliforniában Oakland városába érkezett-e először? Pac igent mond, majd hirtelen kijavítja magát, hogy Marinban (Marin City, CA) élt először, még Oakland előtt.
Erről a mozdulatsorról egyből Bonaparte Napóleon jutott az eszünkbe. Az amerikaiaknak nem biztos, de az európaiaknak jobban feltűnik a jel, ahogyan Pac a kezét a hasára teszi, szinte becsúsztatva tenyerét a mellényébe. Amit mutat: lojalitás, hűség. Amikor megérinti a hasát és mellkasát: szeretet. Pár másodpercig tart a gesztus, de számunkra egyértelműen mutatja, hogy Marin városát tekintette otthonának. Az európai történelmet jobban átitatta a francia hódításokról fennmaradt emlékezet: az általános és középiskoláinkban hamarabb megtanuljuk a művészetekben hagyott befolyásoltságot, hatást. Így önkéntelenül is asszociálunk a több száz évvel ezelőtt történt ikonikus összefogásra: a császársághoz hűséges arisztokraták, katonák egységes kézmozdulatára.
Meghallgattunk egy videót Tupac Marin városhoz fűződő viszonyáról is, és hála a jó égnek, hogy így tettünk, mert rátaláltunk Kevin Davis (a videót a címre kattintva tudja megtekinteni az olvasó: The truth behind 2pac Marin City and government situation) tizenöt perces elbeszélésére, ami igencsak tanulságos történetekkel szolgált számunkra.
A bejegyzésünk elején is kitértünk arra, hogy nem résztvevői, csak észlelői vagyunk az afro-amerikai kultúrának, a Hip-Hop és R&B zenei műfajok által létrehozott szubkultúra megértéséhez pedig rettentően felszínes a tudásunk. Azonban egy dolgot biztosan megtanultunk az évek során: ha a valós, igaz tényeken alapuló információ nem is, a pletyka egészen biztosan megmarad az emberek emlékezetében. Sajnos az utóbbi szokta formálni a közvéleményt, nem meglepő módon.
Egy nagyobb rendszer apró tartozékai
Kevin Davis magyarázata szerint Marinban sokan nehezteltek az énekesre, amiért egy riportban, amit a forrás emlékezete szerint a „The Source” magazin közölt, negatív színben tüntette fel az ott élőket. Drogdílerként és stricikként állítva be egyeseket, dalaiban pedig gyakran emlegette „O. Town”-t (Oakland City, CA), Marin helyett. Ahogyan Pac berobbant a köztudatba, a Marin városában élők egy része úgy érezte, hogy mellőzve lettek, holott az énekes ugyanúgy látogatta őket, mint a hírnév előtt, jegyzi meg Davis. Ez a gerjesztett konfliktus egészen odáig fajult, hogy 1996-ban egy 6 éves kisfiú, Qa’id Walker-Teal életét kioltotta egy verekedésben elsült fegyver.
Hogy miért érdekes a „The Source” magazin, és milyen összefüggést találtunk Shakur meggyilkolásának a helyszínével kapcsolatban? A lap alapítója David Mays, a társalapító pedig Jonathan Shecter. Utóbbi férfi a Las Vegas-i Wynn hotel szórakoztatásért felelős igazgatója volt a kétezres években. A szálloda 5 perces autóútra található a tetthelytől.
Egyelőre nem zárkóznánk el teljesen attól a felvetéstől, hogy a Marin városban kitört fegyveres verekedéshez – amely véletlenül okozta egy kisfiú halálát – vezető előzmények megrendezettek voltak. Talán egy megbízó fizetett a magazinban megjelenő negatív kampányért, vagy utalást tett egy kecsegtető távoli jövőre. Shakurt pedig amúgy sem volt nehéz rossz színben feltüntetni a szókimondósága miatt, így azok, akik csak a gyűlölet szikráját keresték, hamar lángra lobbanhattak.
Riválisok vagy ellenségek?
Eddigi életünk során rettentő sokféle zenét meghallgattunk, talán tényleg azt lehet mondani a zenei ízlésünkre, ha egyáltalán van ilyenünk, hogy szerteágazó. Majdnem minden nap találkozunk olyan külföldi énekes történetével, akinek az életének egy szakaszára, az előadói stílusára minden bizonnyal hatással volt Tupac Shakur. Mindenki szeret rá hivatkozni, arra, hogy mennyire befolyásolta az egész pályafutásukat, hogy csak ő miatta indultak el a zenész karrier irányába, de arról már senki nem nyilatkozik, hogy Pac hány embert tehetett tönkre. Persze nem szándékosan, csak egyszerűen akkora tehetség volt, hogy körülbelül egy éjszaka alatt külön műfajt teremtett, amibe nagyon sokan nem tudtak zeneileg beilleszkedni. Mert például nem tudtak azonosulni az utcákon zajló eseményekkel, nem tudtak volna önmaguk maradni, ha Pacot kezdik utánozni, képtelenek voltak ilyen gyorsan igazodni egy teljesen új, minden eddigi szabályt erőteljesen átformáló jelenséghez, vagy csak egyszerűen nem volt hozzá hangjuk. Valószínűleg hosszan lehetne sorolni az okokat, és ez a tény is csak egy lenne azok közül, amiért sokan neheztelhettek Shakurra.
Hogy felidézzük az amerikai 1990-es éveket, belehallgattunk pár Raphael Saadiq és Tony! Toni! Toné! számba. Nem szeretnénk azokkal a rajongókkal kötekedni, vagy tiszteletlennek tűnni, akik imádják Saadiq-ot, de ha csak két hölgy nevét említjük meg 1996-ból, ők bőven egyenként is lesöpörték volna Raphaelt a színpadról. Whitney Houston például már 1990-ben, Japánban is tökéletes koncertet adott, Brunei-ben 1996-ban pedig olyan gyönyörűen énekelt, hogy szinte minden alkalommal lúdbőrzik tőle a karunk, ha meghalljuk a hangját. Lauryn Hill Killing me softly-járól pedig alapból három szó jut az eszünkbe: kraft, melódia, értelem.
Vajon elhisszük-e Saadiq-ról, hogy szerette Tupacot úgy, ahogyan akár a New York Postban közölt interjúban nyilatkozik róla a mai napig? Nem. Szerintünk utálta Shakurt, mint a szart. Gyűlölte, és neheztelt rá. Miből gondoljuk mindezt? Mert Pac pont olyan embereknek címezte a dalait, amilyen Saadiq is volt: konformistáknak. Raphael a videó klipjeiben olyan hamis harmóniát árult, aminek az ütemét még a saját táncosai sem találták. Gyapjúpulóvert és diszkógömböt hirdetett egy olyan világban, amelynek a veszélyeire Pac hívta fel a figyelmet: a túlzott, diktatórikus, erőszak központú hatalmi gyakorlatra, az utcákon pusztító drog befolyásoltsága alatt álló emberekre, családokra, akik széthullanak a szegénység okozta nyomortól, szenvedéstől.
Shakur nem kínált orvosságot a problémáikra, mint egy vajákos ember vagy varázsló. Nem mondta, hogy ha becsukják a szemüket, akkor majd minden jobb lesz, hiszen az illúzió is tud fájdalmat csillapítani, csak az idegrendszert hozzá kell szoktatni ehhez a vegyülethez. Helyette Pac metaforikusan gyomorszájon ütött mindenkit a dalszövegeivel. Saadiq halk volt a színpadon, Shakur a tárgyalóteremben sem vett vissza a temperamentumából. Ő arra született, hogy vezető legyen, és azt a saját családtagjai is sejthették, hogy mennyire nem lesz könnyű az élete, továbbá valószínűleg nem a véletlen műve, hogy az inka vezér, Túpac Amaru után nevezte el az édesanyja, Afeni.
„I wanna distinguish myself. I believe I’m a natural-born leader.” – Tupac Shakur
Egy család igazi ereje: a szeretet
Talán kevés olyan hölgy van, akiből Shakur nem váltott ki valamiféle érzelmet: voltak imádói, voltak akik szerették és féltették, míg mások haragudtak rá. A mai napig sokan gondolják úgy, hogy jóképű – varázsából nem veszített semmit 27 év távlatából sem. Holott lehetett volna hiú is, aki büszke az arcvonásaira, a kinézetére, de az előnyös fizikai megjelenésével együtt ugyanúgy belekeveredett bármiféle összetűzésbe, akkor is, ha az élete forgott kockán.
Biztosan nem volt angyal, nőügyei lehettek bőven, viszont 1996-ban még csak egy fiatalember volt: huszonöt éves. Páncélként hordott egy álarcot, mert a zeneipar, az utca szabályai, a társadalom és még ki tudja, hogy mi, megkövetelte tőle, de nem szűnt meg őszintének lenni, hűségesnek. Szinte biztosra vesszük, hogy az édesanyjával, Afeni Shakurral tényleg szerették egymást. Ha az élet és a Sors külön-külön meg is viselte őket, a kettejük között lévő kapocs elszakíthatatlan maradt.
Ugyancsak találgatni tudunk ezzel kapcsolatban, mert hiteles forrást egyelőre nem találtunk arról, hogy mi állhatott Afeni drogfüggőségének a hátterében, de elméletben nem zárnánk ki egyelőre a családon belüli erőszakot. Sejtésünk szerint elképzelhető, hogy egy közeli hozzátartozója vagy rokona által szexuális bűncselekmény áldozata lett valamikor New Yorkban. Így ebben az esetben talán a „Brenda’s Got A Baby” című dal is róla szól.
Pac említette, hogy az édesanyja sokszor mesélt neki történeteket, jókat, és rosszakat. Lehet, hogy Afeni véletlenül elszólta magát – kábítószer befolyásoltsága alatt -, vagy elejtett pár olyan mondatot, amiből a zenész következtethetett a zaklatásra. Tudjuk, hogy a dalt megtörtént események inspirálták, hivatalos forrás szerint is, hiszen Pac akkor írta, amikor a Juice című filmet forgatta. Azonban az is igaz, hogy a művészek az őket vagy másokat ért tragédiákat, sérelmeket hamarabb közvetítik a csatornáikon keresztül: legyen ez a forma vers, dal, festmény vagy bármilyen egyéb „eszköz”. A művészi szabadsághoz pedig hozzá tartozik az, hogy az igazi szereplők alakját elfedi, torzítja a alkotó azért, hogy ne legyenek felismerhetők. Ha ez így történt volna, akkor Tupac igaz, kötődő, teljes mértékben elfogadó és támogató szeretetéről biztosította édesanyját, aki lehet, hogy kapaszkodót talált mindebben.
A női áldozatok ugyanis legtöbbször nem tudnak beszélni az ellenük elkövetett molesztálásról, szexuális zaklatásról. Gyakran évtizedek telnek el úgy, hogy a bántalmazottak csendben maradnak. Az elkövetők, erőszaktevők pont ezt az érzelmi fagyást, néma bénultságot használják sok esetben arra, hogy új áldozatot keressenek maguknak, vagy hogy sütkérezzenek a családtagok, ismerősök, tágabb környezet által nyújtott morális normákban. Teóriánk szerint azzal, hogy Pac elfogadta az édesanyját, és biztosította őt a szeretetéről, Afeni elindult a gyógyulás útján.
Kívülről ugyanis az erőszaktevő tűnik normálisnak, ergo számára folytatódik tovább a megszokott élete, amíg az áldozaton azonnal mutatkozhatnak a jelek, megsebzett marad: az illető zavartabbnak tűnik, kevesebbet mosolyog, megtörtebbnek látszik, bizonyos esetek hevesebb reakciókat váltanak ki belőle. Bármi olyan dolog jelentkezhet, ami az esemény előtt nem volt rá jellemző. Mivel traumatizálták, a figyelme gyakrabban elkalandozhat: az elméje így próbál menekülni a saját valóságából, miközben a teste gyógyulni próbál. Ezeknek az ok-okozati összefüggéseknek egyik lehetséges végállomása lehet a drogfogyasztás is.
A feltételezésünkkel nem Afeni Shakur emlékét szeretnénk bántani, hiszen szemernyi kétségünk nincs afelől, hogy mennyire szerethette a gyermekeit és a családját. Ugyanakkor bármilyen negatív érzelmet kiváltó, Tupac Shakurral összefüggésbe hozható szálat meg kell vizsgálnunk ahhoz, hogy még szélesebb spektrumon tudjuk értelmezni az 1996-ban történt eseményeket, mert a történtek számunkra inkább tűnnek emberrablásnak, mint gyilkosságnak.
Kábultan
Szörnyűségesnek tűnhet az elméletünk, de a Wikipédián közölt összefoglalóból szöget ütött a fejünkbe pár dolog. A kórházban Tupacot leszedálták, érthető okokból, hiszen lőtt sebbel vitték be az intézménybe, életveszélyes állapotban. Amit viszont nem értünk: miért próbált volna többször kiszállni az ágyból, ha egyszer biztonságban volt? Hacsak nem látta a saját szemével a támadóját, azt az embert, aki megpróbálta megölni.
Szerintük Pac már a kórházba szállítása előtt nyugtatók hatása alatt állt. Talán valamilyen gyengébb altatót kaphatott, amit egész nap adagoltak neki, apránként. Magyarországon is kapható már, de valószínűleg az Egyesült Államokban sokkal nagyobb népszerűségnek örvend az „Altoids” nevű borsmenta ízű cukorka. Az ízesítéshez mentaolajat használnak, ami egyébként sem elérhetetlen adalékanyag. A tabletták fehérek, kerek formájuk miatt összetéveszthetőek akár a gyógyszer készítményekkel is. Nem tartjuk lehetetlennek, hogy Pac környezetében volt ilyen rágótabletta.
Senki nem kel fel lőtt sebbel, többször egymás után, orvosokkal és nővérekkel teli környezetben, csak ha el akar menekülni az épületből, mert nagyobb veszélyben érzi magát az ottaniakkal, mint hogy akár elvérezne az utcán, egyedül. Suge Night, Kidada Jones és Afeni Shakur – ők hárman látták Pacot utoljára, amíg az eszméleténél volt az énekes.
Suge nem éppen a jó modoráról híres (konkrétan bűnöző múltja és jelene van), de az elmúlt huszonhét évben ő volt az egyetlen, aki konzekvensen, ellentmondást nem tűrő módon hirdette a platformjain, hogy Shakurt nem gyilkolták meg. Többször, félreérthetetlen módon kijelentette, hogy a rapper legenda életben van. Ugyan nem tettek kárt a személyében, és nem került elmegyógyintézetbe a híresztelések miatt – a hivatalos források szerint ugyanis Tupacot édesanyja engedélyével lekapcsolták az őt életben tartó gépekről, és az énekes így hunyt el -, de végül börtönbüntetést kapott. „2018-ban bűnösnek találták felindulásból elkövetett szándékos emberölés, különösen erőszakos bűncselekmény, továbbá fegyver illegális birtoklása miatt, ehhez hozzáadódott büntetett előélete, így végül 28 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.” – olvasható a Wikipédián. Suge-nak tehát így is volt épp elég problémája, nem gondoljuk, hogy köze lett volna Tupac eltűntetéséhez.
Afeniről fentebb írtuk, hogy talán ő is haragudhatott Shakurra, ha esetleg elmondott a fiának egy olyan titkot, amiről megbánta, hogy kiderült. De bárhogy próbáltuk lejátszani a fejünkben a szituációkat, esetleges párbeszédeket, Tupac édesanyja számunkra is a védelmező, szerető energiát jelenti. Mi is bízunk abban, hogy igaz kötelék volt közöttük, és Afeni mindegyik gyermekét ugyanúgy szerette, kivétel nélkül, mérhetetlenül.
A gyanús ismerősök, rokonok körében maradt tehát Kidada Jones, Pac legutolsó élettársa. Nem bonyolítanánk tovább a szálakat, nekünk pont jó alapként szolgált az a pletyka, hogy állítólag Aaliyah teljesen a háttérbe vonult akkoriban, amikor a rapper Kidadának csapta a szelet. A hölgyek ugyanis közismerten nagyon jó barátnők voltak, és Aaliyah véletlenül sem akart kettejük útjába állni. Azonban szerelemféltésből elkövetett gyilkosságról is hallottunk pont eleget, és hát Pac nem volt híján szeretőknek.
Konklúzió
2015 óta próbáljuk megfejteni Shakur ügyét, de az elmúlt évek alatt nem találtunk annyi információt, amelyből teljesebb képet kaphattunk volna. Ahogy a napokban írtuk a bejegyzést, minél több feltételezést próbáltunk kibontani elméleti síkon, annál több kérdésbe ütköztünk, és vannak részletek, amiket teljes homály fed. Az oknyomozó riportjainkat általában olyan, algoritmushoz hasonló információ csomagok összességére szoktuk alapozni, amelyek megértéséhez sok esetben hosszú évekre van szükségünk. Vannak olyan gyilkossági, vagy eltűnt személy esetek, amelyek viszonylag rövid időn belül, 1-7 nap alatt is „megoldódhatnak”, de a hozzájuk vezető konkrét, hivatalosan dokumentált idő lehet akár 25-30 év is.
1994. novemberében Shakurt súlyosan megsebesítették (a New York Times cikke itt olvasható angol nyelven), 5-ször lőtték meg. Szerintünk az 1996-os lövöldözést olyan ember vitte véghez, aki az énekesre fényes nappal lőtt rá (a hivatalos jegyzőkönyv szerint késő este történt az eset). Így azt sem tartjuk lehetetlennek, hogy Tupacot ugyanaz a férfi próbálta meggyilkolni 1996-ban Las Vegasban, mint aki az 1994-es New York-i rablótámadást intézte. A riportunk elején meg is jegyeztük: „Ha a feltételezett gyilkosunk meg akarta volna ölni Shakurt, akkor fejbe lőtte volna…”. Talán már fejbe lőtte. New York-ban, 1994-ben.
A hatóságok helyében nem színes bőrű gyanúsítottat keresnénk, hanem fehéret. Shakur tömegeket befolyásolt, nem akadt volna olyan afro-amerikai, aki annak idején le merte volna őt lőni. Továbbá a gyilkossági kísérletek helyszínét behatárolnánk úgy, hogy gyalogosan kb. 5-11 perc alatt oda lehessen érni, autóval pedig 5, maximum 20 perces távolságra legyen a pont, ahonnan a gyilkos elindult. A környéken egyezőségekre, hasonlóságokra figyelnénk: Las Vegasban például gyalogtávolságra található a Wells Fargo bank, ugyanígy New Yorkban is.
Minden tragédia, megpróbáltatás, szenvedés után talán a megboldogult Afeni Shakur is csak egy dolgot szeretne: hogy a Shakur klán minden tagja végre boldog legyen, mosolyogjon.
Amennyiben még életben volt Tupac Shakur 2015-ben, úgy 19 évig tartották fogva, akarata ellenére, orvosi ellátás nélkül, megalázva. Nelson Rolihlahla Mandela 27 évet töltött börtönben az apartheidellenes tevékenysége miatt. Egy átlagos, európai származású fehér bőrű ember sok esetben emberölés bűntette mellett sem kap tizenkilenc év letöltendő fogházbüntetést, Tupac pedig ártatlan volt. Idén pont 27 éve, hogy a világ bármely pontján még mindig találgatások folynak Shakurt illetően. Számunkra nem kérdés, hogy milyen viszony fűzi őt Afrikához. De vajon életben van-e még?
Szerző: THE FEED GEEK
Képek forrása: Google